capsule-monsters-pokemon-beta-7.pngA Pokémont eredetileg az 1980-as években kezdte el fejleszteni a játékkészítő Satoshi Tajiri, gyerekkori bogárgyűjtő szenvedélyéből kiindulva. Az alapkoncepció szerint a Pokémonok Kapszula Szörnyek lettek volna, akiket Gashapon/Gachapon labdákat áruló gépekből lehet vásárolni. Bizonyára mindenki találkozott már ilyen vagy ehhez hasonló gömbbe zárt apró ajándékkal, amiket többnyire áruházak előterében 100-200Ft ellenében dob ki egy gép nekünk. A korai tervek rajzain is jól látható, hogy az eredeti ötlet szerint a játékos ilyen gépekből vásárolt volna gachalabdát és abból engedte volna ki a szörnyikéket.

Bár az ötlet jó volt, a Nintendo mégis többször elutasította a Capsule Monsters-t. A sokadik próbálkozás után Satoshi Tajiri megismerkedett Shigeru Miyamotoval, aki a Mario, Zelda, Metroid és egyéb játékok megalkotója. Miyamoto több tippel és jó tanáccsal látta el új barátját, és amolyan mentorrá vált számára. Az átalakításokat követően pedig a Nintendo a GameFreak 8. próbálkozására elfogadta a tervet és megkezdődött a Capsule Monsters játék készítése. 

Tajiri két barátjával, Junichi Masudával és Ken Sugimorival megalapította a GameFreak-et 1989-ben, Nintendo alcégként, ami azt jelentette, hogy kizárólag a Nintendo gépeire fejlesztettek játékokat. 1990-ben elkezdték a Capsule Monsters fejlesztését, amit eredetileg 1991 decemberére szerették volna megjelentetni, de nem volt elég erőforrásuk és pénzük rá, így egy ideig szüneteltették a projektet. Ez idő alatt a GameFreak a Yoshi című NES és Gameboy játék fejlesztésén dolgozott, ami megjelenése utáni sikerei miatt elegendő pénzt hozott a cégnek a Capsule Monsters fejlesztésének folytatására. 1993-ban szavazást tartottak róla a Gamefreaknél, hogy abbahagyják-e a játék fejlesztését, de a cég 80%-a folytatásra szavazott, így 1994-ben folytatták. Többször is szüneteltették a fejlesztést, többnyire pénzügyi okok miatt és mert a Capsule Monsters nevet valamiért nem sikerült védjegyezni, így először Capumon vagy Kapumon, majd később Pocket Monsters lett a játék tényleges neve. 

Capumon Martb_290_300_16777215_00_images_stories_Capumon_131419540074.jpgb_290_300_16777215_00_images_stories_Capumon_131419521863.jpgb_290_300_16777215_00_images_stories_Capumon_131419534912.jpg

Ebből alakultak ki az első Pokémon játékok, a Pocket Monsters Akai (Pokémon Red) és Pocket Monsters Midori (Pokémon Green), melyek 1996 február 27-én jelentek meg Japánban, őrületes sikert hozva a GameFreaknek és a Nintendonak is. Így 1998-ban Észak Amerikában és Ausztráliában, majd 1999-ben Európában, Pokémon Red és Blue néven. Viszont ez a Pokémon Red és a Pocket Monsters Akai verzió nem volt azonos. Ugyanis 1996 októberében utólag adták ki a Pocket Monsters Aoi (Pokémon Blue) verziót, ami az Akai és Midori verzió alapjait felhasználva, egy szebb grafikát és kevesebb hibát tartalmazó verzió volt. Az angol nyelvű Red és Blue verziók (és később minden egyéb nyelvűek) már a Pocket Monsters Aoi-ból készültek mind.

Grafikai összehasonlítás

További Capumon vázlatok és rajzok:

b_290_300_16777215_00_images_stories_Capumon_pokc3a9mon-fights.jpgb_290_300_16777215_00_images_stories_Capumon_131419532011.jpg b_290_300_16777215_00_images_stories_Capumon_13141953736.jpgb_290_300_16777215_00_images_stories_Capumon_awesome-pic.jpgb_290_300_16777215_00_images_stories_Capumon_201301051201.jpg

 b_290_300_16777215_00_images_stories_Capumon_DSC_1267.jpgb_290_300_16777215_00_images_stories_Capumon_201301051203.jpg

 

Hozzászólás küldése

0 / 512 Karakterszám limit
Hozzászólásod hossza minimum 10, maximum 512 karakternek kell lennie.
szabályzatot.

Felhasználók a beszélgetésben

Kirlya - 2016-07-17 07:59

Egy kis friss... elindult a Pokémon GO. Eddigi termésem egy Rattata. A próbajátékon Charmander.


MadThrasher - 2016-07-10 15:08

Helló! Rengeteg pokémonos cuccom eladóvá vált, ha valakit érdekel, a részleteket itt megtalálja.
http://hardverapro.hu/apro/pokemonos_cuccok_tazok_tcg-k/


Andrevus - 2016-04-08 03:41

Ideje egy kis updatenak végre, a Celebi event véget ért és most Jirachi van


CyberNatsu - 2016-04-03 14:15

Sziasztok, Akad esetleg itt még olyan aki játszik PokeMMO-val?


Genki - 2016-03-20 20:22

Kridel


Boldi0 - 2016-03-20 20:06

Mi a játékosneved?


Genki - 2016-03-20 19:59

Akkor Kanto-ban kezdek egy újat! :D


Boldi0 - 2016-03-20 19:40

Én nemrég fejeztem be az emeraldot, és a Fire Redben pár napja szereztem meg a 4. jelvényt, szóval inkább nem :/ de tudok neked pokémonokat adni.


Genki - 2016-03-20 19:28

Nem kezdünk egy újat?
Mert úgy néz ki nincs karakterem! :/


Boldi0 - 2016-03-20 18:28

A karakternevem Boldi, de nem tudom mikor tudok hétközben fent lenni :/


Genki - 2016-03-20 18:20

Persze! Benne vagyok! :D
Bár még szerintem az elején vagyok,mert nem annyira toltam!
Inkább tologattam! :D


Boldi0 - 2016-03-20 16:01

Ha kezdő vagy akkor segíthetek, ha már nem, akkor majd harcolhatnánk, tradelhetnénk egymással stb. :D


Genki - 2016-03-20 14:15

Szia Boldi0!
Én néha nyomom még :)


Boldi0 - 2016-03-18 20:51

Sziasztok! Pokemmo-val játszik közületek valaki (Pokemon Emerald és Fire Red, online)? Csak mert nem találtam egy magyart se, és egyedül unalmasabb játszani.


lokixy - 2016-03-06 12:58

Sziasztok.Keresek pokémon tazokat.Az alábbiakat :
Zapper(az átlagosnál vastagabb tazó) : Ash.Misty,
134 Vaporeon,15 Beedrill,38 Venomoth,
Tazo 3 : Ash & Pikachu


Andrevus - 2016-03-02 04:48

Úgy tűnik ehónap Pokémonja Celebi lessz, megjött NFC Mystery Giftben :D


bagszi - 2016-01-29 17:02

Szia! Nincs tudomásom róla, hogy létezne működő 3DS emulátor. Az omega Ruby kizárólg 3DS készüléken játszható.


Pikamika - 2016-01-26 08:19

Sziasztok, előre elnézést az offos kérdésért, de új vagyok az oldalon. régebben kedvenc játékom volt az emerald. Nem tudjátok honnan tudnám letölteni az omegaruby-t, és az emulátort?


KidMarcelo29 - 2015-12-03 17:54

helo lenne 1 kerdesem a szombati pokeconra a helyszinen kell megvenni a jegyet ugye?


bagszi - 2015-11-12 05:48

Nekem jobban tetszik, de hiányolom az animáció kikapcsolás és a visszavonás opciókat.. :S


entei - 2015-11-06 17:01

Azt kell mondanom, hogy a PTCGO új frissítése katasztrófa. 2 meccsnél nem tudok többet lejátszani, mert fáj a szemem és a fejem tőle, ráadásul az animációk kikapcsolása nélkül ez fokozódik :/


bagszi - 2015-10-13 07:58

Hogy nehezebb legyen beszerezni őket sajnos.


Danont - 2015-10-10 22:39

Mért van az, hogy mostanában minden jó event serial code-os?Ha valaki közép-európában lakik már nem is kaphat belőlük?


Tituking - 2015-07-21 15:34

hello monster hunter 4ultimate játékban hogyan lehet elérni a gc1 gc2 rangot tudom hogy pokemon oldal de ahogy olvasom neked sok a rutinod elöre is kösz


Andrevus - 2015-07-10 07:32

Ha valakinek van egy fölösleges (lehetőleg lány) Fennekinje adnék érte egy Kanto kezdőpokét! (Mindhárom megvan, te választod)


bagszi - 2015-07-06 18:51

Nem, sajnos a Lite és a 3DS töltője eltérő. A DSi/3DS/3DS XL/2DS/New 3DS/New 3DS XL töltője viszont megegyezik.


lol666 - 2015-07-03 14:32

és még 1 utolsó kérdésem lenne :D a régi nds lite-m töltője használható lesz a 3dshez?


bagszi - 2015-07-03 12:47

Én inkább egy New 3DS-t ajánlok, mint egy régi XL-t.


lol666 - 2015-07-02 14:33

köszönöm a választ, igen néztem énis azt a csomagot elég jól hangzik, az lenne még a kérdésem hogy szerinted meiket érné meg jobban megvenni egy New 3ds-t vagy egy sima 3ds XL-t?


bagszi - 2015-07-02 13:19

666: Persze, van 2 ingyenes pokémon játék is, vagy streetpass játékok is. De ajánlom figyelmedbe az Alpha Sapphire-al egybecsomagolt New 3DS csomagot is.


lol666 - 2015-07-01 17:19

Sziasztok, olyan kérdésem lenne hogy szertnék 3dst venni ki is néztem egy 3ds xl-t és egy omega ruby-t hozzá, de így együtt kicsit drága most, ha csak a gépet veszem meg tudok vele kezdeni valamit?


stella - 2015-05-28 19:56

Azt írja ki, hogy nem összeilleszthető.


bagszi - 2015-05-25 16:46

@edem Streetpassok után igényelheted ha jól tudom.

@stella mit ír ki? Működnie kéne, total commanderrel lett szétszedve is.


stella - 2015-05-25 13:59

Sziasztok!

Letöltöttem innen az oldalról a battle revolutiont, de nem tudom egyesíteni a fájlokat. próbáltam a total commanderrel, de nem engedi. Tudnátok segíteni?
köszi


edem0916 - 2015-05-20 13:16

Sziasztok valaki el tudná mondani, hogy hogyan lehet a Rumbel Worldben azokat az ingyen gyémántokat megszerezni a shopból? Előre is köszi.
Sziasztok


bagszi - 2015-05-18 20:31

Elvileg ha írsz nekik, hogy mi kéne akkor utána néznek tudnak-e hozni. :)


lol666 - 2015-05-11 22:22

hmm, és azt nem tudja valaki hogy ők kérésre be is szereznek cuccokat?


bagszi - 2015-05-11 07:30

Szia! Aktuális szetteket, csak a metagame árul, régebbi kiadások még a Holdfényteam vagy esetenként a sárkánytűz boltjában felbukkanhatnak.


lol666 - 2015-05-03 15:57

sziasztok azt szeretném kérdezni hogy a metagame kártyabolton kívül lehet e Magyarországon pokémon tcg kártyákat venni?


bagszi - 2015-04-26 06:00

@Pisti, nincs működő 3DS emulátor.


Pisti - 2015-04-22 09:24

Sziasztok!

Működő 3DS emulátort honnan lehet letölteni?

Köszi


NickName - 2015-04-08 20:44

Köszi szépen, már néztem a honlapjukat, de most épp nincs nekik kezdőpakli, ami nekem jó lenne.


Light Lugia - 2015-04-05 12:31

Szia NickName!

A metagame kártyaboltban tudsz venni újféle kártyapaklit, vagy kérésre be tudnak szerezni szinte bármit.

http://www.metagame.hu


NickName - 2015-04-04 22:45

Sziasztok! Azt szeretném kérdezni, hogy hol lehet új pokémon kártyapaklit venni? A Holdfény Fantasyt próbáltam, nálunk nem volt. Köszi előre is!


vortex0618 - 2015-03-16 13:19

Sziasztok! Van még olyan oldal, ahonnan le tudom tölteni a Pokémon részeit és nem ncore? (magyar szinkronnal)


bagszi - 2015-03-16 08:14

Hát az egyetlen negatívuma, hogy nem lehet összecsukni. Őszintén a 3DS-en se használom az esetek többségében a 3DS funkciót, szóval jobban megéri egy 2DS.


Genki - 2015-03-15 23:26

A 2DS olcsóbb is,de nem gagyibb? :S


bagszi - 2015-03-15 22:10

Szerintem ami a legjobban megéri az a New 3DS. Nekem sajnos sosem volt XL-em, de elvileg kevésbé fárasztja a szemet. A normál méretű 3DS-ek viszont elférnek zsebben is. De megfontolandó egy 2DS is. :)


Genki - 2015-03-12 11:35

Sziasztok!Egyre jobban gondolkodom,hogy vennék egy 3DS-t és kérdezném,hogy tényleg jobban megéri inkább 15k-val többet fizetni egy 3DS XL-ért vagy egy sima is megéri-e?Kép nagyság nem érdekel annyira!


Danont - 2015-03-03 18:29

Kösz, Momo, de közben Bagszitól már kaptam, így már megvan az összes.


Csak regisztráltak üzenhetnek!

Archívum

PokéTali 52:

Dátum:
Hely:
Facebook event

XXIII. 3DS Találkozó:

Dátum: 
Hely:
Belépő: 
Facebook esemény

 

TCG verseny

Dátum: 2016.04.30.
Hely: Metagames
Nevezési díj: 6000Ft
Facebook esemény


WFC event: 

Pokémon: Jirachi
Dátum:
2016.04.01 - 2016.04.24.
Játékok:
X/Y/OR/AS

A királypóló.hu támogatásával!

Játék:

 

241
Pokémon Go (Android & iOS)
Japán: 2016
USA: 2016
EU: 2016

  

pokemon sun moon.0.0

Pokémon Sun / Pokémon Moon (3DS)
Japán: 2016 vége
USA: 2016 vége
EU: 2016 vége

 

Konzol:

Nintendo NX
Japán: 2017.március
USA: 2017.március
EU: 2017.március

Film:

Pokémon the Movie 19 - XY & Z 2016
Japán: 2016.július 16.
USA: ?
EU: ?

TCG:


 

2.png

Pokémon Espace

 nintendolgok88